Leírás a könyvről
Adelaide Hills, Ausztrália, 1959 szentestéje. Egy tikkasztó nap alkonyán egy férfi szörnyű dologra bukkan a tájat uraló rejtélyes udvarház közelében. A rendőrség nagy erőkkel fog nyomozásba, és Tambilla kisvárosa rövidesen Dél-Ausztrália legrejtélyesebb gyilkossági ügyének helyszínévé válik.
Több mint fél évszázaddal később és több ezer kilométerrel távolabb Jess kétségbeesetten kutat egy jó sztori után. Két évtizedet húzott le újságíróként Londonban, ám kirúgása óta alig futja a napi betevőre. Egy váratlan telefonhívás miatt vissza kell térnie Sydney-be, miután az őt felnevelő nagyanyja, Nora kórházba kerül, és ápolásra szorul.
Nagyanyja házában Jess egy valódi bűncselekményt taglaló könyvre bukkan: a Turner családra 1959 szentestéjén lesújtó tragédia sikertelen nyomozásának történetére. A könyvet lapozgatva megdöbbentő kapcsolatot talál a hírhedt gyilkosság és családja múltja között. Jess rálelt élete sztorijára; ám milyen árat kell fizetnie az igazság felderítéséért neki és a családjának?
Kate Morton elsöprő sikerű új regénye a hazatérés keserédes érzéséről és a titkok romboló erejéről mesél - arról, hogy mit teszünk meg szeretteinkért, és milyen hazugságokat mondunk eközben másoknak és magunknak.
Elysium. Így nevezik azt a házat, aminek lakói különös, rejtélyes módon halnak meg.
Nem olvastam még az írónőtől, bár egy ideje a polcokon várakozik egy korábbi regénye A tóparti ház.
Meglehetősen kevés krimit olvasok, a családregényeket, emberi sorsokat annál inkább szeretem.
A Tanári könyvklub utolsó közös könyve volt 2024-ben a Hazatérés. Már megtartottuk a kibeszélőt, és tulajdonképpen hasonló véleménnyel voltunk mindannyian a könyvről abban a tekintetben, hogy valahol az elejétől érezhető, már-már borítékolható volt, mi az egyik legfontosabb titok, és mind úgy éreztük, lehetett volna olyan 200 oldallal rövidebb. Úgy jobban ütött volna.
Tartogatott így is meglepetéseket a végére, mégis túlírtnak éreztem a több mint 500 oldalt.
Karakterekből van bőven, igazából három generáció női családtagjainak személyiségét, jellemvonásait bontja ki Kate Morton. Van közöttük olyan, akit nem értünk, de megszeretünk, és olyan, aki nekem is kifejezetten ellenszenves volt.
1-2 kolléga kifejezetten szerette a tájleírásokat, aki járt már Ausztráliában, annak igazi nosztalgikus visszaemlékezés lehet.
A könyvben egy másik könyvet is olvashatunk, ami egyáltalán nem rossz ötlet, de itt talán ettől válik kicsit vontatottá, ismétlővé a sztori. Amúgy szeretem a "könyv a könyvben" típusú történeteket, de ez most nem vitt magával.
Azért vannak képek, amik teljesen beleégtek a fejembe, hangulatok, amik visszatérnek, amikor ránézek a borítóra.
Nem lett nagy kedvenc, de nem bántam meg az olvasást.
https://www.instagram.com/magyarora.olvassvelem/